SZÁLLÍTÁS 700 FT-TÓL!

Kosár

A hygge Dániából származó fogalma pár évvel ezelőtt hódította meg a világot, és ha valamikor, most kifejezetten aktuális, hogy foglalkozzunk vele. Mert hiszen mi is áll a hygge középpontjában? Az otthonunk szeretete. Most kiemelten fontos, hogy jól érezzük magunkat a térben, ahol lakunk – hiszen itt töltjük az időnk nagy részét, a munkánk is ide költözött. De vajon alkalmas-e erre az otthonunk?

Ha nem vagyunk komfortosak ebben az új helyzetben az otthonunkban, az azt jelenti, hogy még nem sikerült tökéletesen megvalósítani mindazt, amiről a hygge szól. Persze hajlamosak vagyunk kifogásokat keresni, azt mondjuk, a lakás egyszerűen túl kicsi, hogy kényelmesen elférjünk, vagy hogy nincs pénzünk megvenni mindazt, amivel kényelmessé alakíthatnánk. A legtöbb esetben azonban nem ezzel van a probléma, és a megoldás ott van a szemünk előtt, csak meg kell valósítani.

Adunk pár tippet, hogyan tedd az otthonod kényelmesebbé az otthoni munkavégzéshez!

1. Legyen dedikált helye a munkának

Ne az ágyban vagy a kanapén dolgozz, alakíts ki egy munkasarkot. Jó, ha ezt úgy tudod megvalósítani, hogy ez a kuckó kizárólag a munkának legyen fenntartva. Így rituáléja lesz annak, ahogy leülsz dolgozni, és ahogy felkelsz onnan: a munka végeztével szó szerint elhagyhatod a terepet, ami jó érzést okoz.

Így a koncentráció is jobban megy, nem folyik össze a munka ideje a kezed ügyében elérhető magazin lapozgatásával, hanem élesen elválik egymástól a kettő. Fontos, hogy a munkasarkodban ne legyenek olyan apróságok, amik könnyen elterelik a figyelmed: a laptopod, a határidőnaplód, és az egyéb, munkavégzéshez szükséges eszközök vegyenek körül.

Inspirációs fotók home office elrendezéséhez Pinterest táblánkon >>

2. Tegyél rendet

A sok felesleges kacat, az ideiglenesen elhelyezett dolgok és a sehova sem férő darabok zsúfolttá teszik a teret: talán észre sem veszed, hogy zavar, mégis a túlságosan telített tér nyomasztóan hat. Először pakolj el mindent, ami nincs a helyén. Ezután nézd meg, mennyi olyan apró kacat van nyitott polcokon, aminek inkább egy fiókban lenne a helye. Ha nincs szabad fiók, szerezz be tárolódobozokat. Sokkal rendezettebb hatást kelt, ha az egymásra tornyosuló apróságok helyett egy-egy doboz van a polcon, de ezeket felteheted a szekrény tetejére is.

Végül pedig kezdj el szortírozni. Melyek azok a díszek, amik már rég nem illenek az összhatásba, csak úgy kinn maradtak a polcon? Biztos, hogy mindenre szükséged van, ami most látható helyen van a térben? Gyakori hiba, hogy a dekorációkat nem átrendezzük, csak bővítjük: egyre több és több apróság áll a bútorainkon. Pedig ha beszerzünk egy újat, nem árt egy régit egy időre eltenni pihenni. A dekor is jobban érvényesül, ha nincs belőle sok, ráadásul így sűrűn tudjuk cserélgetni, variálni, és egy-egy régi darab elővételével úgy érezhetjük, megújult az otthonunk.

3. Alakíts ki kényelmes pihenőhelyet

A pihenés helye legyen kényelmes, és alkalmas arra, amit itt jellemzően csinálni szeretnél. Ha olvasni szeretsz, akkor gondoskodj megfelelő fényről, legyen olyan lámpa a kanapé vagy fotel mellett, ami megfelelő fényt ad az olvasáshoz úgy, hogy te közben kényelmesen lehess. Ha fájós a hátad, tegyél ide párnákat. Szerezz be lábtartót, ha úgy kényelmesebb.

Ezek triviális dolgoknak tűnnek, de sokszor nem azok. Észre sem vesszük a komfort hiányát, és azért nem végezzük szívesen azokat a hobbi tevékenységeket, amelyek feltöltenének, mert nem alakítottunk ki megfelelő helyet számukra. Tudattalanul pótcselekvések felé nyúlunk – lámpa híján bekapcsoljuk a tévét -, amelyek nem okoznak olyan örömet. Miért fontos ez? Mert a megfelelő pihenésre szükség van, hogy másnap nagyobb kedvvel, hatékonyan tudjuk végezni a munkát.

4. Jöhetnek az apró kényeztetések

Ha a fentiekkel mind megvagyunk, jöhetnek az apró kényeztetések! Válasszunk olyan takarót, ami illik a térbe: nem csak praktikus, hogy ha fázunk este, beburkoljuk magunkat, hanem jól is mutat hanyagul a kanapéra vetve, vagy egy fonott kosárban mellette. Teremtsünk hangulatfényeket, akár mécsesekkel, akár kisebb asztali lámpákkal.


Vegyük körbe magunkat szobanövényekkel és válasszunk hozzájuk megfelelő kaspót. Ennek számtalan jótékony hatása van: dekoratív, tisztítja a levegőt, a növények gondozása pedig kikapcsol és feltölt. Olvasd el bejegyzésünket, milyen szobanövények illenek a skandináv stílushoz >>

Több olyan változtatásra is lehetőségünk van tehát, amelynek akár már holnap nekiláthatunk, mérettől függetlenül bármilyen otthonban. Most, hogy több időt töltünk otthon, mint eddig, könnyebben világossá válik, melyik az a része az enteriőrnek, ami nem teljesíti tökéletesen a funkcióját. Kezdjük itt, és merüljünk el a lakásunkban, hogy inspiráló, komfortos hellyé váljon, ahol szívesen töltjük az időnket!